Nagykanizsán is nyertek az U18-as lányok

31–27-es győzelmet aratott a Tungsram SE otthonában a Nagyatádi RKC-SE U18-as lánycsapata. Péter Zsolt együttese jó védekezéssel alapozta meg a sikerét, majd kapusa sérülése és a hazaiak felzárkózása után is higgadt végjátékkal biztosította be a két pontot.

A nagyatádi lányok már a találkozó elején átvették az irányítást, és a szünetre 17–12-es előnyt alakítottak ki. A második félidőben hét góllal is vezettek, ekkor azonban a remekül védő kapust sérülés miatt le kellett cserélni. A Tungsram közelebb került, de az RKC megőrizte előnyét, és végül négy góllal nyert. A csapat legeredményesebb játékosa Fürst Dominika Barbara volt nyolc találattal.

„Minden győzelem öröm számunkra, főleg, ha ezt idegenben érjük el, és egy jó játékot képviselő csapat ellen sikerül” – értékelte a találkozót Péter Zsolt. A vezetőedző kiemelte, hogy ezúttal is a jó védekezésnek köszönhetően tudtak fokozatosan elszakadni ellenfelüktől. Bár a kapus sérülése megnehezítette a helyzetüket, a csapat a döntő percekben is figyelmesen játszott.

„A végjátékot higgadtan, odafigyelve tudtuk lejátszani, és megérdemelten hoztuk el a győzelemért járó két pontot. Gratulálok a lányoknak!” – fogalmazott az edző.

LU18 III. osztály – D csoport, 4. forduló
Tungsram SE–Nagyatádi RKC-SE 27–31 (12–17)
A Nagyatád gólszerzői: Fürst Dominika Barbara 8, Rigó Anna 7, Péter Zsófi 6, Stoff Sára 5, Horváth Nóra 2, Végh Viktória 1, Szántó Alexa Noémi 1, Nagy Anett 1
Vezetőedző: Péter Zsolt
Helyszín, időpont: Nagykanizsa, Tungsram SE Sportcsarnok, 2026. október 7., 17:00